TÉMÁK, Kategóriák

Miért fáj a fog? – A “kukac-teória”

590
HOZZÁSZÓLÁS:

A fogfájás gyakori és rettegett fájdalma az emberiségnek. Közismert tény, hogy a fájdalmak közt a fogfájásnak külön rangja van, így volt ez a múltban is.

Már Cornelius Celsus, a neves római szerző orvosi műve a legnagyobb kínok közé sorolja a fogfájást.
Egy ókori mondás szerint, “semmi sem roszszabb a világon, mint a fogfájás” – Ezen nem csodálkozhatunk, különösen ha tudjuk, hogy milyenek is voltak egykor a fogakkal kapcsolatos „gyógyeljárások”: így például a középkori arab fogászok a beteg fog körül az állcsontról lefejtették a fogínfogfajas-foghuzasyt, a gyökereket izzó vassal égették, majd a szabaddá vált fogat fogóval tépték ki.

Tudta-e? Ismert védőszentje volt a fogfájósoknak Szent Apollónia, aki a martirológia (a keresztény vértanúk története) szerint 249-ben Alexandriában vértanú halált halt. A legenda szerint megkínzásakor fogait kihúzták/kitördelték. Ez adta az indítékot arra, hogy a középkori vallásos emberek mint a fogfájósok védőszentjét tiszteljék. 

Miből ered a fogfájás?

A fogfájás eredetével kapcsolatos hiedelmek között az egész ókori világban elterjedt az a hit, hogy a szenvedést kukacok okozzák:

  • Már egyiptomi papiruszokon (i. e. 1400 körül) is említést tesznek a fogakban élősködő kukacokról.
  • A babilóniaiak is átvették ezt az elméletet, mely szerint a fogba bújt élősködő szívja a vért, pusztítja a fogakat és fogfájást okoz.
  • Scribonius Largus római író a fogfájás okaként szintén a kukacokat említi.

Pápai Páriz Ferencz, neves bölcsész és orvosdoktorunk, az 1690-ben Kolozsvárott megjelent ‘Pax Corporisának’ (Az Emberi Test nyavalyáinak okairól, fészkeiről és azoknak orvoslásáról való Trakta) X. fejezete a fogfájásról szól, melyben még ez áll:

„(…) Ha meleg nedvességektől vagyon, hirtelenebb és élesebb a fájdalom, ha hidegtől pedig, hosszasabb. Hogy féreg legyen a fogban annak odvassága, rothadt büdössége, a fájdalomnak megszűnése és viszont megeredése alkalmasint bizonyíték (…)”.

A “kukac-elméletet” mintegy „alátámasztotta” a beléndek (‘Hyoscyamus niger’) füstölés:

A beléndek égésekor ugyanis fehér szálacskák repkednek a levegőben,  ezekben vélték felismerni az elűzött, fájdalmat okozó fogkukacokat.

A beléndek  használata a középkor végéig Európa-szerte elterjedt gyógymód volt – De bizonyítható, hogy még használták a múlt században is.

Tudta-e? – Egészen a XVI. századig még a tudósok is meg voltak győződve a „kukac-teória” helyességéről. Pierre Fauchard, a modern fogászat megalapítója volt az, aki végleg megdöntötte a kukac elméletet!

A fogfájásról, valamint a fogak egészségének megőrzéséről részletesen tájékozódhat! Kattintson tovább >>>

590
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

TÉMÁK, Kategóriák

Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]